Rengeteg vendég, élménydús programok és fantasztikus hangulat övezte a hétvégi Nemzeti Regattát Siófokon!

A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezők közreműködésével és a támogatók jóvoltából negyedik alkalommal rendezte meg Siófokon a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A rendezvényen Magyarország 50 települése képviseltette magát, akik megmérettették magukat a Balatonon zajló vitorlás versenyen és a sárkányhajó futamokon, a Települési Ízek Utcájában a főzőversenyen, standszépségversenyen és a nagyszínpadon is bemutathatták produkcióikat. A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén. A vendégül látott települések 70%-a nem a Balaton partjáról érkezett, így teljesült a rendezvény célja, hogy az ország minden részéből érkezzenek résztvevők és ismerkedjenek meg a vitorlázással, miközben saját értékeiket is be tudják mutatni a nagyközönségnek a Balaton partján. A kilátogatók megismerkedhettek a sátorpavilonokban a kitelepülő 50 településsel, így szinte az egész ország ízvilágát végig kóstolhatták a két nap alatt. Számos érdekes programot tartogatott még a fesztivál, hiszen négy sztárfellépőt is köszönthettek a hétvégén, koncertet adott: Vastag Csaba, az Irigy HónaljmirigyPéterfy Bori & Love Band és a fesztivál zárásaként a Hooligans zenekar. A gyermekeket játszósarok, körhinta ugrálóvár és különböző foglalkozások várták, valamint lehetőség volt szűrővizsgálatokra is az egészségszigeten. Az esemény házigazdái idén is Ördög Nóra és Borbély Ferenc voltak.

A kétnapos esemény alapját az amatőr vitorlásverseny adta, melynek keretében a települések által kiállított 7 fős legénységek egy profi kormányossal kiegészülve szálltak vízre a szervezők által biztosított vitorlásokkal. A legénységet nem minden esetben alkották profi vitorlázók, több települési csapatban köszönthettünk közéleti személyeket is.

Szombaton 3 – a partról, nézőhajóról és óriás kivetítőről is egyaránt jól követhető – vitorlás előfutam zajlott 50 településsel, és eldőlt, hogy melyik 24 csapat jutott a másnapi negyeddöntőkbe.

Vasárnap két 12 csapatos negyeddöntővel folytatódott a verseny. Az elődöntőben már csak 12 csapat küzdött azért, hogy bekerüljön a vasárnapi döntőbe. A döntőben pedig 6 csapat küzdött a dobogós helyekért.

A települések vitorlásversenyén végül az alábbi végeredmény született a döntőben:

helyezett: Csopak helyezett: Alsóörs helyezett: Balatonkenese   

A hagyományokhoz híven ismét kiosztásra került egy különdíj, mely a Holovits György "Gyúró" Emlékdíj nevet viselte. A Magyar Vitorlás Szövetség különdíját minden évben a legjobb nem dobogós eredményt elérő, nem Balaton parti település kapja, idén Iregszemcse vehette át ezt a díjat.

A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen az oklevelek, érmek, kupák és ajándékcsomagok mellett a BAHART a támogatók jóvoltából 500.000 – 300.000 – 200.000 Ft értékű településmarketingre fordítható keretet, valamint 300.000 – 200.000 – 150.000 Ft értékű hajóbérlési lehetőséget ajánlott fel a vitorlásverseny dobogós csapatainak. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2020. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így a hajó „Nemzeti Regatta – 2019 Csopak” néven szeli majd a habokat a Balatonon jövőre.

Idén rekordszámú nevezés érkezett a sárkányhajó versenyre, 22 település ebben a versenyszámban is megmérettette magát. Újításképpen a sárkányhajó futamon induló településeket 6 csoportba (A-tól F-ig) sorsolták a szervezők az előzetesen rögzített lebonyolítási rendnek megfelelően. A szombati napon az időjárás miatt csak délután tudtak futamokat lebonyolítani, minden jelenlévő csapat egy futamot versenyzett, és az időeredmények alapján rangsoroltak a vasárnapi futamokra. Vasárnap egyenes kieséses menetrend szerint zajlott a verseny, a csapatonként mért időeredmények alapján állították fel a végső sorrendet.

A települések sárkányhajó versenyének végeredménye:

helyezett: Baja helyezett: Nyim helyezett: Szentendre

A kétnapos fesztivál középpontjában nem csupán a vitorlás verseny és a sárkányhajó futamok álltak, nagy sikert aratott a közönség körében a Települési Ízek Utcája, ahol a települési csapatok a főző tudásukat is megcsillogtathatták. Az 50-ből 36 település 3 féle szempont alapján próbálta a legfinomabb ízeket megalkotni a verseny alatt. Ügyelni kellett a tálalásra és az ízvilágra, illetve a profi zsűritagok összbenyomása is szerepet játszott a végeredmény alakulásában.  A rendkívül szoros verseny miatt a zsűri több különdíjat is kiosztott.

A települési ízek versenyének helyezettjei és étkeik:

Szombati főzőverseny dobogós eredmények:

helyezett: Csopak – Házi hagymás cipóban sült csülök zöldfűszeres dresszinggel helyezett: Orfű – Husztóti paradicsomleves, medvehagymás süllőpofával, szárított vargányás kovászos kenyérrel az orfűi Malomból. Zöldfűszeres kéregben sült vaddisznószűz, Novák sajtos tarhonyarizottóval, spenóttextúrákkal. helyezett: Miskolc – Gesztelyi mangalicakostoló, ahogy még nem kostóltad
   

Szombati főzőverseny különdíjasok:

Legkreatívabb tálalás: Kaposvár – La Pergola halnyárs

Legszínvonalasabb vendéglátás: Baja – Füstölt harcsa, ahogy a Bácskaiak szeretik

Legkülönlegesebb ízvilág: Nagyszokoly – Pörkölt, fánk, malacsült

 

Vasárnapi főzőverseny dobogós eredmények:

helyezett: Nyim – Ugron Uram kedvence helyezett: Miskolc – Nyári ködben megbújó bükki szarvas az erdő kincseivel helyezett: Nagyszokoly - Pörkölt, fánk, malacsült

Vasárnapi főzőverseny különdíjasok:

Legkreatívabb tálalás: Iregszemcse – Kakaspörkölt túróscsuszával

Legszínvonalasabb vendéglátás: Budapest XVIII. kerület – Pestimrei Joe páros kézműves kolbász

Legkülönlegesebb ízvilág: Mohács - Vadpörkölt

Az ingyenesen látogatható családi fesztiválon a települések a színpadon is bemutatkozhattak, valamint a zsűri pontozta a standokat is, ahol saját turisztikai, idegenforgalmi látnivalóikat, programjaikat, rendezvényeiket is bemutathatták a kilátogató nagyközönségnek. A színpadon összesen 26 település mutatkozott be a két nap során, a standszépségversenyen pedig 43-an indultak.

Színpadi bemutatkozások, fellépések helyezettjei:

Szombati színpadi produkciók helyezettjei:

helyezett: Körmend helyezett: Dombóvár helyezett: Komárom

Vasárnapi színpadi produkciók helyezettjei:

helyezett: Tiszakécske helyezett: Nyim helyezett: Siófok

Települési stand szépségverseny helyezettjei:

helyezett: Makó helyezett: Nyim helyezett: Mohács

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely minden versenyszámban elindult és ért el kiváló eredményeket. Idén a fődíjas győztes összesen 16 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabb, minden versenyszámban indulók az 50 település közül. Az összetett fődíjat végül Nyim települése vehette át.

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely minden versenyszámban elindult és ért el kiváló eredményeket. Idén a fődíjas győztes összesen 16 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabb, minden versenyszámban indulók az 50 település közül. Az összetett fődíjat végül Nyim települése vehette át.

Interjúkérés lehetősége:

Gátonyi Barbara marketing munkatárs

E-mail: gatonyi.barbara [kukac] bahart.hu

Tel.: +36 (20) 294-9220

A rengeteg versenyszám és a színes programkínálat idén is bebizonyította, hogy „A Nemzeti Regatta több mint egy vitorlásverseny! A résztvevő települések, az esemény szervezői, főtámogatója, kiemelt támogatói és szponzorai ismét sikeresnek, színvonalasnak értékelték a fesztivált!

 

A fesztiválról készült videók az esemény Facebook oldalán érhetők el: https://www.facebook.com/NemzetiRegattaHivatalos/

Képek a rendezvényről hamarosan a képgalériában!

Kép