Megvannak a 2018. évi Nemzeti Regatta nyertes csapatai

Az ország különböző pontjairól érkezett 50 település színvonalas vendéglátásával ünnepelte hétvégén a házigazda település a várossá válásának 50. évfordulóját. A BAHART szervezésében immáron harmadik alkalommal zajlott közönségsikerrel és teltházzal a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja Siófokon.  Bebizonyosodott, hogy a Balaton Siófokon kezdődik, és a tó valóban nemzeti kincsünk…

A balatoni szezonkezdés első nagy családi fesztiválja 51 település részvételével zajlott. A vitorlásversenyt Balatonkenese nyerte, a Sió csatornán sárkányhajóban Paks diadalmaskodott, a települési ízek versenyének 4 kategóriagyőztese Komárom, Miskolc, Dunaharaszti és Baja lett, a legszebb települési stand címmel Zirc büszkélkedhetett, míg a legszínvonalasabb színpadi produkciót Nyim mutatta be. Az összetett verseny győztesének járó fődíjat a tavalyi végeredményt megismételve ismét Baja vehette át!

A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezők közreműködésével és a támogatók jóvoltából harmadik alkalommal rendezte meg Siófokon a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén. Magyarország 50 települése képviseltette magát, és hozta magával gazdasági, turisztikai, közéleti vezetőit, művészeit és persze népes szurkoló táborát. A várossá válásának 50. évfordulóját idén ünneplő Siófok olyan településeket látott színvonalasan vendégül, melyek több mint 70%-a nem a Balaton partjáról érkezett. Teljesült a szervezők célja, hogy a vitorlássportot, a Balatont és a víz szeretetét közelebb hozzák az ország más tájain élők számára is. A teltházas fesztiválon a sátorpavilonok segítségével az egész ország bejárható vált, a kilátogatók megismerkedhettek a résztvevő települések látnivalóival, programkínálatával és ízvilágával is.

A kétnapos esemény alapját az az amatőr vitorlásverseny adta, melynek keretében a települések által kiállított 7 fős legénységek egy profi kormányossal kiegészülve szálltak vízre a szervezők által biztosított egyforma vitorlásokkal. Nem feltétlenül profi vitorlázók alkották a legénységet, több település is a számára valamilyen szempontból ismert közéleti személyt ültetett inkább a hajóra. Nem volt hiány hírességekből, találkozhattunk többek között  Gergely István, olimpiai bajnok vízilabdázóval, Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszóval, labdarúgókkal, de a sportolók mellett színművészekkel, zenészekkel, televíziós műsorvezetőkkel, várkapitánnyal, vagy éppen az adott település lelkészével. Vasárnap Dárdai Pál korábbi labdarúgó szövetségi kapitány erősítette Zamárdi csapatát.

Szombaton 3 – a partról, nézőhajóról és óriás kivetítőről is egyaránt jól követhető – vitorlás előfutam zajlott 50 településsel, és eldőlt, hogy melyik 24 csapat jutott a másnapi negyeddöntőkbe. Már az előfutamok során eldőlt, hogy címvédés idén nem lesz, mivel a tavalyi győztes Alsóörs csapata korai rajt miatt kizárásra került. Balatonboglár a tavalyi végső második helyezett szintén kiesett, mivel saját előfutamában csak az 5. helyet szerezte meg. A szervezők örömmel állapították meg, hogy a továbbjutó 24 csapat kétharmada (16 település) nem a Balaton partjáról érkezett.  Vasárnap délelőtt két 12 csapatos negyeddöntővel folytatódott a verseny. A korábbi évek dobogósai közül Csopak teljesített a legjobban, míg a 2016-os végső győztes siófoki csapatnak a negyeddöntőből már nem sikerült kivívni a továbbjutást. Ekkor derült ki, hogy 2018-ban egészen biztosan új győztese lesz a Nemzeti Regattának. Az időjárás végül mindenkit megtréfált, mivel teljes szélcsend uralkodott a siófoki kikötő előtti vízfelületen. Így a szervezők minden igyekezete ellenére sem az elődöntőt, sem a döntőt nem lehetett már lebonyolítani a szélmentes hőségben. A Magyar Vitorlás Szövetség így a vitorlásversenyeknél alkalmazott pontszámítási rendszer alapján hirdette ki a dobogós csapatokat. Az összes sikeresen lebonyolított futamban elért eredmények alapján született meg a végső sorrend.

A települések vitorlásversenyén végül az alábbi végeredmény született:

I. helyezett:       Balatonkenese

II. helyezett:      Gyöngyös

III. helyezett:     Harkány

A szervezők különdíjjal jutalmazták Paks városát, mivel csupa hölgy alkotta a vitorláscsapatot. Füzér település szintén különdíjat kapott, a legtávolabbról érkező csapat a Holovits György „Gyúró” Emlékdíjat vehette át. A közelmúltban elhunyt névadó sokszoros magyar bajnok vitorlázó az I. Nemzeti Regatta védnöke volt.

A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen az oklevelek, érmek, kupák és ajándékcsomagok mellett a BAHART a támogatók jóvoltából 300.000 – 200.000 – 150.000 Ft értékű hajóbérlési lehetőséget, valamint 500.000 – 300.000 – 200.000 Ft értékű településmarketingre fordítható keretet ajánlott fel a vitorlásverseny dobogós csapatainak. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2019. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így tehát Nemzeti Regatta – 2018 Balatonkenese néven szeli majd a habokat a Balatonon.

Az elmúlt évekhez képest jelentősen növekedett a sárkányhajó versenybe nevezett települések száma. Idén már 20 település indult ebben a versenyszámban 10 fős legénységgel a Sió csatornán lebonyolított kétnapos megmérettetésen. Szombaton a selejtező körre került sor a rövidtávú, de komoly erőpróbát jelentő futamokkal, melyek komoly közönségsikert arattak a Krúdy sétányon. A szombati záráskor 12 lelkes településtől búcsút vettek a szurkolók, mivel a vasárnapi folytatásra már csak 11 csapat vívhatta ki a továbbjutást jelentő eredményt. Az elődöntőkből ezt követően 6 csapat került a középdöntő körbe. Ezt követték a már valóban komoly téttel bíró elődöntő futamok, ahol a nyertesek a döntőbe kerültek, a vesztesek a bronzéremért küzdhettek meg.

A települések sárkányhajó versenyének végeredménye:

helyezett:   Paks helyezett:   Balatonfüred   helyezett:   Orfű helyezett:   Balatonmáriafürdő

 

„A Nemzeti Regatta több mint egy vitorlásverseny” áll a szervezők üzenete szinte minden reklámanyagon. Mindezt nem csupán a már említett sárkányhajó verseny miatt állították! A kétnapos fesztivál leglátogatottabb helyszíne ugyanis a siófoki hajóállomás nagyparkolójában felépített „Települési Ízek utcája” volt. A két nap során 35 csapat összesen 4 kategóriába sorolva vállalkozott arra, hogy elkészíti a településére jellemző ételkülönlegességet. Nem volt tehát egyszerű dolga a szakértő zsűrinek, de végül mégis sorrendet kellett hirdetni.

A települési ízek versenyének helyezettjei és étkeik:

Halételek (szombat):

helyezett:   Komárom – Finn lazacleves helyezett:   Miskolc – Perecesi pisztráng helyezett:   Balatonboglár – Harcsapaprikás túrós csuszával

 

Grill ételek (szombat):

helyezett:   Miskolc – Bükk szíve, szarvasgerinc, vargánya helyezett:   Balatonfüred – Rozé kacsamell helyezett:   Kaposvár – Grilltál la Pergola

Szombaton 3 különdíjat is kiosztott a zsűri:

Gyöngyös: Diszkoszban sült mátrai tüzeshús Baja: Bajai harcsapaprikás füstös-túrós-kapros galuskával Siófok: Grillsteak

 

Egytálételek „A” kategória (vasárnap):

helyezett:   Baja – Bajai Bunyevác birka helyezett:   Csopak – Balaton-felvidéki vaddisznó sült helyezett:   Komárom – Jókai bableves

Egytálételek „B” kategória (vasárnap):

helyezett:   Dunaharaszti – Brassói libamájas helyezett:   Nyim - Vaddisznópörkölt helyezett:   Siófok - Pörkölt

A zsűri kettő különdíjat is kiosztott:

Gyöngyös: Palócleves Makó: Makói vágott leves cipóban

Az ingyenesen látogatható családi fesztivál kiváló alkalmat jelentett a településeknek arra is, hogy a Balatonra irányuló reflektorfényben saját turisztikai, idegenforgalmi látnivalóikat, programjaikat, rendezvényeiket bemutassák a kilátogató nagyközönségnek. A szervezők pedig gondoskodtak arról, hogy ezt a településmarketinges feladatot mindenki komolyan vegye. Mind a sátorpavilonokban, mind pedig a nagyszínpadon történő bemutatkozást zsűritagok pontozták, ezáltal találtak gazdára a kupák, érmek, oklevelek és értékes díjak.

Színpadi bemutatkozások, fellépések helyezettjei:

helyezett:   Nyim helyezett:   Siklós helyezett:   Kistarcsa

Települési stand (sátorpavilon) szépségverseny helyezettjei:

helyezett:   Zirc helyezett:   Makó helyezett:   Debrecen

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely a legtöbb versenyszámban indult el és ért el kiváló eredményeket. A fődíjas győztes 11 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabbak az 51 település közül. A fődíjat végül, a tavalyi elsőséget megvédve ismét Baja települése vehette át.

Ördög Nóra és Borbély Ferenc a rendezvény házigazdái nem csupán a versenyszámokat kommentálták és a települési bemutatkozásokat konferálták fel a nagyszínpadon. Kiemelkedő érdeklődés övezte a koncerteket, hiszen olyan neves felhozatal színesítette a fesztivált, mint Király Viktor fellépése, a TNT fergeteges szombat esti bulija, a Patikadomb műsora, valamint a Kowalsky meg a Vegavasárnapi nagykoncertje. 

A résztvevő települések, az esemény szervezői, főtámogatója és kiemelt támogatói, szponzorai ismét sikeresnek, színvonalasnak értékelték a fesztivált!

Interjúkérés lehetősége:            
Mihalovics Dóra marketing vezető
E-mail: pr [kukac] balatonihajozas.hu

 
Kép