Jövő júniusban újra Nemzeti Regatta és települési fesztivál Siófokon, gazdag családi programkínálattal!

Hivatalosan is bejelentette a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hogy jövőre is megszervezi a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Kijelölésre került már a kétnapos esemény időpontja is: 2018. június 9-10-én várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket a jövőre várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. A BAHART azt ígéri, hogy az ismét MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében szerveződő családbarát fesztiválra még tartalmasabb, színesebb és izgalmasabb programokkal, valamint versenyszámokkal készül. A szervezés megkezdődött, a BAHART a következő hetekben felveszi a kapcsolatot a településekkel, hiszen cél, hogy jövőre stílszerűen 50 település mutatkozzon be ezen az országos seregszemlén Siófokon.

Az idei évben, az ország különböző részeiből érkező 38 település részvételével már másodszor rendezte meg a Nemzeti Regattát a Balatoni Hajózási Zrt. a Magyar Vitorlás szövetség szakmai koordinálásával. A partról is jól követhető amatőr vitorlásversenyen a gazdaság, a kultúra, a művészet és sport világából érkező közéleti szereplők, illetve hétköznapi emberek versenyeztek egyforma vitorlásokkal. Végül Alsóörs aratott győzelmet vitorlázásban, így ennek a településnek viseli majd a nevét a 2018-as szezonban a BAHART egyik személyhajója. Mivel az esemény korántsem csak egy vitorlás verseny, így a két nap során idén mintegy 8000 fő érdeklődő látogatott ki a siófoki kikötőbe, hogy megtekintse a színvonalas családi programokat és települési standokat. A fesztiválon az ország valamennyi benevezett települése lehetőséget kapott arra, hogy a Nemzeti Kincsünk, a Balaton partján a nyári reflektorfényben mutatkozzon be és saját kulturális értékeire, hagyományaira, gasztronómiai és turisztikai kínálatára hívja fel a figyelmet.

Az idei rendezvény kiértékelését követően a BAHART már be is jelentette a következő évi esemény időpontját, és megkezdte a jövő évi fesztivál előkészítő szervezését. A következő napokban a társaság felveszi a kapcsolatot a települési önkormányzatokkal, hogy mihamarabb kiderüljön, Magyarország melyik 50 települése mérkőzhet majd meg a különböző versenyszámok értékes díjaiért a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon.

A szervezők jövőre is számos programot, koncertet, színpadi produkciókat ígérnek az érdeklődőknek az ingyenesen látogatható családi fesztiválon. Érdemes tehát már most Siófokra tervezni a hétvégét 2018. június 9-10-én. Az eseménnyel kapcsolatban a nevezni kívánó települések, illetve az érdeklődők számára folyamatos naprakész tájékoztatást ad a fesztivál honlapja a www.nemzetiregatta.hu oldalon.

Kép