Maximálisan elégedett települések, közönségsiker 2016-ban

Óriási közönségsikerrel és a csapatok maximális elégedettségével zárult a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja. A kétnapos siófoki eseményen 30 település csapata vett részt a különböző versenyszámokban, és az MTI híradása szerint a szombati napon összesen mintegy 5000 résztvevő, érdeklődő, néző látogatott ki a hajóállomás és környékén berendezett rendezvényhelyszínre. A települések vezetői, valamint a szervezők egyöntetűen állapították meg, hogy az alapcél: miszerint az ország két napig mosolyogjon egymásra, teljesült.

A rendezvény központi alapját a június 11-én megrendezett amatőr vitorlásverseny adta, melyen 30 település, illetve a magyarországi nemzetiségek csapata vett részt. A szervezők az egyforma vitorlásokat és a kormányosokat a Magyar Vitorlás Szövetség közreműködésével biztosították. A vitorlásokon számos közéleti szereplő versenyzett, köztük olimpiai bajnokok, színművészek, műsorvezetők, településvezetők. A délelőtti és délutáni előfutamban egyaránt 15-15 csapat indult, és mindkét előfutamból 6 település jutott a döntőbe. A nézőhajókról, illetve a hajóállomáson felállított óriás kivetítőn is követett döntő futamban így 12 település küzdött a Nemzeti Regatta dobogós helyeiért.

Távoli videó webcím

 

A vitorlásversenyen végül az alábbi eredmény született: 

helyezett: Siófok helyezett: Alsóörs helyezett: Csopak helyezett: Fonyód helyezett: Balatonföldvár helyezett: Balatongyörök helyezett: Badacsonytomaj helyezett: Balatonboglár helyezett: Enying helyezett: Pilisjászfalu (versenyszabályok alapján utólag kizárva - célba érés: 4. helyen) helyezett: Balatonmáriafürdő (versenyszabályok alapján utólag kizárva – célba érés: 6. helyen) helyezett: Dunaharaszti (versenyszabályok alapján utólag kizárva – célba érés 8. helyen)

A dobogós helyezettek a kupák, oklevelek, és a BAHART által felajánlott települési hajóbérlések mellett értékes tárgynyereményeket is kaptak. Emellett az első helyezett 500.000 Ft, a második 300.000 Ft, a harmadik helyezett pedig 200.000 Ft településmarketingre fordítható összeget kapott. A Balatoni Hajózási Zrt. 2017-ben vízre bocsátandó új hajója a következő hajózási szezonban a győztes település nevét viseli majd, így ennek megfelelően a hajó neve: Nemzeti Regatta Siófok 2016 lesz.

Az esemény természetesen az alapcéloknak megfelelően több volt, mint egy vitorlásverseny. A nagyszínpadon és a közvetítősátorban a fesztiválhangulatról Ördög Nóra és Borbély Ferenc házigazdák gondoskodtak. Az Ízek utcája színes kavalkáddá változott, és a versenyre benevezett települések látványosan kidekorált, színvonalasan berendezett standokon mutatták be saját értékeiket, látnivalóikat, programjaikat. A standok szépségversenyét Miskolc városa nyerte meg. Különdíjban részesült Szigliget, akik a legkreatívabb település díját kapták meg a standjukon felépített Szigligeti Várral. Az Ízek utcájában a legaktívabb csapatnak Enying bizonyult.

A csapatoknak – a neves fellépők (Fabula, Honeybeast, Apacuka, The Biebers) koncertjei közben – a nagyszínpadon is lehetőségük volt a bemutatkozásra, amivel számos vidám és vicces pillanatot szereztek a kilátogatóknak. A szakértő zsűri ezeket a fellépéseket is pontozta, és az értékelések alapján Dunaharaszti egyedi színpadi műsora nyerte el a nézők mellett a zsűri tetszését is.

Komoly kihívás elé állították a csapatok a zsűritagokat a Települési Ízek Versenyében. A finomabbnál finomabb ételek végig kóstolása mintegy két órát vett igénybe. A végeredmény végül az alábbiak szerint alakult:

helyezett (83 pont): Dunaharaszti: Lecsó, ahogy mi készítjük helyezett (81 pont): Badacsonytomaj: Szürkemarha steak badacsonyi körettel helyezett (80 pont): Miskolc: Avasi pincepörkölt bükki vadak húsából, házi kenyérlángossal

Makó városa különdíjban részesült, mivel a zsűri szerint ők készítették el a település legjellegzetesebb ételét.

Az ECOLIFE Magazin Klímatudatos település különdíját Kaposvár városa kapta.

A főszervező Balatoni Hajózási Zrt. az esemény kapcsán fontosnak tartotta, hogy a társadalmi szerepvállalás terén is kifejezze elkötelezettségét. Ennek szellemében a szombat esti díjátadón a nevezési díjakból befolyt összegből két alapítványnak (Paradicsom Klub, Eurakvilo Alapítvány) 500.000 – 500.000 Ft támogatást adott át Kollár József vezérigazgató és Veigl Gábor vezérigazgató-helyettes.

Június 12-ére is maradt egy versenyszám: a Sió csatornán megrendezett sárkányhajózásban mérték össze erejüket a települések. A mindössze párszáz méteres pálya is komoly erőpróbát jelentett, hiszen minden csapatnak többször is végig kellett eveznie a csatornán. Több futamban is célfotó döntött a továbbjutásról.

A sárkányhajó versenyben végül az alábbi végeredmény született: 

helyezett: Balatonfüred helyezett: Balatonföldvár helyezett: Enying helyezett: Kaposvár

A sárkányhajózás mellett, a vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely a legtöbb versenyszámban indult el és ért el kiváló eredményeket. Ezt a díjat végül Dunaharaszti települése vehette át. 

A vasárnapot a gyerekprogramok, koncertek és Lázár Chef látványkonyhája mellett, a siófoki Rózsakertben a Balaton vízén megrendezett Micromagic Modellvitorlás Verseny színesítette. 

A záró színpadi beszélgetésben Kollár József a BAHART vezérigazgatója, illetve Dónucz László a Nemzeti Regatta szervezőbizottságának elnöke sikeresnek és eredményesnek tartotta a kétnapos rendezvényt. Köszönetet mondtak az esemény megszervezésében és lebonyolításában közreműködő valamennyi szervezetnek, munkatársnak és támogatónak. Bejelentették, hogy az egyébként is hagyományteremtő céllal megrendezett Nemzeti Regatta 2017-ben folytatódik, reményeik szerint még több magyarországi település részvételével.

Az esemény után kiadott sajtóközlemény itt olvasható el

Kép