A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezők közreműködésével és a támogatók jóvoltából negyedik alkalommal rendezte meg Siófokon a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A rendezvényen Magyarország 50 települése képviseltette magát, akik megmérettették magukat a Balatonon zajló vitorlás versenyen és a sárkányhajó futamokon, a Települési Ízek Utcájában a főzőversenyen, standszépségversenyen és a nagyszínpadon is bemutathatták produkcióikat. A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén. A vendégül látott települések 70%-a nem a Balaton partjáról érkezett, így teljesült a rendezvény célja, hogy az ország minden részéből érkezzenek résztvevők és ismerkedjenek meg a vitorlázással, miközben saját értékeiket is be tudják mutatni a nagyközönségnek a Balaton partján. A kilátogatók megismerkedhettek a sátorpavilonokban a kitelepülő 50 településsel, így szinte az egész ország ízvilágát végig kóstolhatták a két nap alatt. Számos érdekes programot tartogatott még a fesztivál, hiszen négy sztárfellépőt is köszönthettek a hétvégén, koncertet adott: Vastag Csaba, az Irigy HónaljmirigyPéterfy Bori & Love Band és a fesztivál zárásaként a Hooligans zenekar. A gyermekeket játszósarok, körhinta ugrálóvár és különböző foglalkozások várták, valamint lehetőség volt szűrővizsgálatokra is az egészségszigeten. Az esemény házigazdái idén is Ördög Nóra és Borbély Ferenc voltak.

A kétnapos esemény alapját az amatőr vitorlásverseny adta, melynek keretében a települések által kiállított 7 fős legénységek egy profi kormányossal kiegészülve szálltak vízre a szervezők által biztosított vitorlásokkal. A legénységet nem minden esetben alkották profi vitorlázók, több települési csapatban köszönthettünk közéleti személyeket is.

Szombaton 3 – a partról, nézőhajóról és óriás kivetítőről is egyaránt jól követhető – vitorlás előfutam zajlott 50 településsel, és eldőlt, hogy melyik 24 csapat jutott a másnapi negyeddöntőkbe.

Vasárnap két 12 csapatos negyeddöntővel folytatódott a verseny. Az elődöntőben már csak 12 csapat küzdött azért, hogy bekerüljön a vasárnapi döntőbe. A döntőben pedig 6 csapat küzdött a dobogós helyekért.

A települések vitorlásversenyén végül az alábbi végeredmény született a döntőben:

  1. helyezett: Csopak
  2. helyezett: Alsóörs
  3. helyezett: Balatonkenese   

A hagyományokhoz híven ismét kiosztásra került egy különdíj, mely a Holovits György "Gyúró" Emlékdíj nevet viselte. A Magyar Vitorlás Szövetség különdíját minden évben a legjobb nem dobogós eredményt elérő, nem Balaton parti település kapja, idén Iregszemcse vehette át ezt a díjat.

A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetésen az oklevelek, érmek, kupák és ajándékcsomagok mellett a BAHART a támogatók jóvoltából 500.000 – 300.000 – 200.000 Ft értékű településmarketingre fordítható keretet, valamint 300.000 – 200.000 – 150.000 Ft értékű hajóbérlési lehetőséget ajánlott fel a vitorlásverseny dobogós csapatainak. A Nemzeti Regatta nevű motoroshajó a 2020. évi hajózási szezonban a győztes település nevét viseli, így a hajó „Nemzeti Regatta – 2019 Csopak” néven szeli majd a habokat a Balatonon jövőre.

Idén rekordszámú nevezés érkezett a sárkányhajó versenyre, 22 település ebben a versenyszámban is megmérettette magát. Újításképpen a sárkányhajó futamon induló településeket 6 csoportba (A-tól F-ig) sorsolták a szervezők az előzetesen rögzített lebonyolítási rendnek megfelelően. A szombati napon az időjárás miatt csak délután tudtak futamokat lebonyolítani, minden jelenlévő csapat egy futamot versenyzett, és az időeredmények alapján rangsoroltak a vasárnapi futamokra. Vasárnap egyenes kieséses menetrend szerint zajlott a verseny, a csapatonként mért időeredmények alapján állították fel a végső sorrendet.

A települések sárkányhajó versenyének végeredménye:

  1. helyezett: Baja
  2. helyezett: Nyim
  3. helyezett: Szentendre

A kétnapos fesztivál középpontjában nem csupán a vitorlás verseny és a sárkányhajó futamok álltak, nagy sikert aratott a közönség körében a Települési Ízek Utcája, ahol a települési csapatok a főző tudásukat is megcsillogtathatták. Az 50-ből 36 település 3 féle szempont alapján próbálta a legfinomabb ízeket megalkotni a verseny alatt. Ügyelni kellett a tálalásra és az ízvilágra, illetve a profi zsűritagok összbenyomása is szerepet játszott a végeredmény alakulásában.  A rendkívül szoros verseny miatt a zsűri több különdíjat is kiosztott.

A települési ízek versenyének helyezettjei és étkeik:

Szombati főzőverseny dobogós eredmények:

  1. helyezett: Csopak – Házi hagymás cipóban sült csülök zöldfűszeres dresszinggel
  2. helyezett: Orfű – Husztóti paradicsomleves, medvehagymás süllőpofával, szárított vargányás kovászos kenyérrel az orfűi Malomból. Zöldfűszeres kéregben sült vaddisznószűz, Novák sajtos tarhonyarizottóval, spenóttextúrákkal.
  3. helyezett: Miskolc – Gesztelyi mangalicakostoló, ahogy még nem kostóltad
       

Szombati főzőverseny különdíjasok:

Legkreatívabb tálalás: Kaposvár – La Pergola halnyárs

Legszínvonalasabb vendéglátás: Baja – Füstölt harcsa, ahogy a Bácskaiak szeretik

Legkülönlegesebb ízvilág: Nagyszokoly – Pörkölt, fánk, malacsült

 

Vasárnapi főzőverseny dobogós eredmények:

  1. helyezett: Nyim – Ugron Uram kedvence
  2. helyezett: Miskolc – Nyári ködben megbújó bükki szarvas az erdő kincseivel
  3. helyezett: Nagyszokoly - Pörkölt, fánk, malacsült

Vasárnapi főzőverseny különdíjasok:

Legkreatívabb tálalás: Iregszemcse – Kakaspörkölt túróscsuszával

Legszínvonalasabb vendéglátás: Budapest XVIII. kerület – Pestimrei Joe páros kézműves kolbász

Legkülönlegesebb ízvilág: Mohács - Vadpörkölt

Az ingyenesen látogatható családi fesztiválon a települések a színpadon is bemutatkozhattak, valamint a zsűri pontozta a standokat is, ahol saját turisztikai, idegenforgalmi látnivalóikat, programjaikat, rendezvényeiket is bemutathatták a kilátogató nagyközönségnek. A színpadon összesen 26 település mutatkozott be a két nap során, a standszépségversenyen pedig 43-an indultak.

Színpadi bemutatkozások, fellépések helyezettjei:

Szombati színpadi produkciók helyezettjei:

  1. helyezett: Körmend
  2. helyezett: Dombóvár
  3. helyezett: Komárom

Vasárnapi színpadi produkciók helyezettjei:

  1. helyezett: Tiszakécske
  2. helyezett: Nyim
  3. helyezett: Siófok

Települési stand szépségverseny helyezettjei:

  1. helyezett: Makó
  2. helyezett: Nyim
  3. helyezett: Mohács

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely minden versenyszámban elindult és ért el kiváló eredményeket. Idén a fődíjas győztes összesen 16 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabb, minden versenyszámban indulók az 50 település közül. Az összetett fődíjat végül Nyim települése vehette át.

A vasárnap délutáni eredményhirdetésen került átadásra a Nemzeti Regatta Fődíja is, melyet a szervezők annak a csapatnak ítéltek oda, amely minden versenyszámban elindult és ért el kiváló eredményeket. Idén a fődíjas győztes összesen 16 település közül kerülhetett ki, ők voltak a legaktívabb, minden versenyszámban indulók az 50 település közül. Az összetett fődíjat végül Nyim települése vehette át.

Interjúkérés lehetősége:

Gátonyi Barbara marketing munkatárs

E-mail: gatonyi.barbara@bahart.hu

Tel.: +36 (20) 294-9220

A rengeteg versenyszám és a színes programkínálat idén is bebizonyította, hogy „A Nemzeti Regatta több mint egy vitorlásverseny! A résztvevő települések, az esemény szervezői, főtámogatója, kiemelt támogatói és szponzorai ismét sikeresnek, színvonalasnak értékelték a fesztivált!

 

A fesztiválról készült videók az esemény Facebook oldalán érhetők el: https://www.facebook.com/NemzetiRegattaHivatalos/

Képek a rendezvényről hamarosan a képgalériában!

Kapcsolódó tartalmak

5. alkalommal is Nemzeti Regatta! Új versenyszám a repertoárban!

5. alkalommal is Nemzeti Regatta! Új versenyszám a repertoárban!

A Balatoni Hajózási Zrt. Siófok Várossal – mint társszervezővel – idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A szervezők 2020. június 6-án és 7-én várják a települési csapatokat, a szurkolókat és érdeklődőket Siófokra. A kétnapos családi fesztiválra színes programokkal, ingyenes koncertekkel és izgalmas versenyekkel készülnek a szervezők. Már javában zajlik a települések nevezése, akik idén egy új versenyszámban is megmérkőzhetnek egymással.

Az 50 település már javában készül az idei Nemzeti Regatta versenyeire!

Az 50 település már javában készül az idei Nemzeti Regatta versenyeire!

Kevesebb mint két hét és indul a Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja – 2019. június 1-2-án! A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai idén is 50 települést látnak vendégül Siófokon, ahova 16 megyéből érkeznek majd a csapatok a megmérettetésekre. A kilátogató közönség megismerkedhet a települések saját kulturális értékeivel, ízvilágukkal, programkínálatával, turisztikai szolgáltatásaival Füzértől egészen Körmendig.

Kisorsolták az 50 település számára a vitorláshajókat és a sárkányhajó csoportbeosztást az idei Nemzeti Regattára!

Kisorsolták az 50 település számára a vitorláshajókat és a sárkányhajó csoportbeosztást az idei Nemzeti Regattára!

A Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja - elérkezett következő fontos mérföldkövéhez, a vitorlás- és sárkányhajófutamok sorsolásához, melyet 2019. május 14-én egy sajtótájékoztató keretén belül tartottak meg, stílusosan a Siófok katamarán fedélzetén. A sajtótájékoztatón 23 benevezett település képviseltette magát, az eseményen ők személyesen is közreműködtek a vitorláshajók és a sárkányhajó futamok beosztásának sorsolásában. Az izgalmas sorsolást az érdeklődők, illetve a többi települési csapat akár élőben is követni tudta az esemény közösségi média csatornáján.