Már zajlik a szervezés…

Már zajlik a szervezés…

Hivatalosan is bejelentette a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hogy jövőre is megszervezi a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Kijelölésre került már a kétnapos esemény időpontja is: 2018. június 9-10-én várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket a jövőre várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. A BAHART azt ígéri, hogy az ismét MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében szerveződő családbarát fesztiválra még tartalmasabb, színesebb és izgalmasabb programokkal, valamint versenyszámokkal készül. A szervezés megkezdődött, a BAHART a következő hetekben felveszi a kapcsolatot a településekkel, hiszen cél, hogy jövőre stílszerűen 50 település mutatkozzon be ezen az országos seregszemlén Siófokon.

Az idei évben, az ország különböző részeiből érkező 38 település részvételével már másodszor rendezte meg a Nemzeti Regattát a Balatoni Hajózási Zrt. a Magyar Vitorlás szövetség szakmai koordinálásával. A partról is jól követhető amatőr vitorlásversenyen a gazdaság, a kultúra, a művészet és sport világából érkező közéleti szereplők, illetve hétköznapi emberek versenyeztek egyforma vitorlásokkal. Végül Alsóörs aratott győzelmet vitorlázásban, így ennek a településnek viseli majd a nevét a 2018-as szezonban a BAHART egyik személyhajója. Mivel az esemény korántsem csak egy vitorlás verseny, így a két nap során idén mintegy 8000 fő érdeklődő látogatott ki a siófoki kikötőbe, hogy megtekintse a színvonalas családi programokat és települési standokat. A fesztiválon az ország valamennyi benevezett települése lehetőséget kapott arra, hogy a Nemzeti Kincsünk, a Balaton partján a nyári reflektorfényben mutatkozzon be és saját kulturális értékeire, hagyományaira, gasztronómiai és turisztikai kínálatára hívja fel a figyelmet.

Az idei rendezvény kiértékelését követően a BAHART már be is jelentette a következő évi esemény időpontját, és megkezdte a jövő évi fesztivál előkészítő szervezését. A következő napokban a társaság felveszi a kapcsolatot a települési önkormányzatokkal, hogy mihamarabb kiderüljön, Magyarország melyik 50 települése mérkőzhet majd meg a különböző versenyszámok értékes díjaiért a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon.

A szervezők jövőre is számos programot, koncertet, színpadi produkciókat ígérnek az érdeklődőknek az ingyenesen látogatható családi fesztiválon. Érdemes tehát már most Siófokra tervezni a hétvégét 2018. június 9-10-én. Az eseménnyel kapcsolatban a nevezni kívánó települések, illetve az érdeklődők számára folyamatos naprakész tájékoztatást ad a fesztivál honlapja a www.nemzetiregatta.hu oldalon.

Kapcsolódó tartalmak

Megvannak a Nemzeti Regatta nyertes csapatai

Megvannak a Nemzeti Regatta nyertes csapatai

Egymásra mosolygott az ország hétvégén Siófokon, két nem Balaton parti település is a dobogón a vitorlásversenyben…

Hajósorsolás - Nemzeti Regatta 2018

Hajósorsolás - Nemzeti Regatta 2018

2018. május 24-én stílszerűen egy hajón, a Siófok katamarán fedélzetén tartottak sajtótájékoztatót a Nemzeti Regatta szervezőbizottságának tagjai és az országos esemény támogatói. A rendezvény leginkább várt része a vitorláshajók kisorsolása volt, melynek keretében mind az 51 település megtudta melyik vitorlással, melyik előfutamban vághat neki a június 9-én startoló versenynek. A sajtótájékoztatón 22 résztvevő település is képviseltette magát, így az izgalmas eseményen személyesen is közreműködtek a vitorláshajók és a sárkányhajó futamok beosztásának sorsolásában, melyet a többi nevező akár online is követhetett az esemény közösségi média csatornáján.

A nyár első balatoni fesztiválja, ahol egyszerre fedezhetők fel Magyarország településeinek kincsei, ízei és kultúrája!

A nyár első balatoni fesztiválja, ahol egyszerre fedezhetők fel Magyarország településeinek kincsei, ízei és kultúrája!

Az esemény főtámogatója, az idén 50 éves évfordulót ünneplő házigazda Siófok városában június 9-10-én országos seregszemlén mutatja meg további 50 település Zalaegerszegtől, Debrecenig helyi értékeit, és enged bepillantást kulturális, kulináris világába! A kétnapos fesztiválon színes családi és gyermekprogramok, egészségsziget, Rádiós kívánságműsor, az ország hírességei és kóstoltatás is várja a kilátogatókat!