A benevezett magyarországi települések már készülnek a változatos megmérettetésekre, így az amatőr vitorlásversenyre, a Sió csatornán zajló sárkányhajó versenyre, valamint a Települési Ízek Utcájában zajló főzőversenyre. A minden bizonnyal látványos és izgalmas versenyeken kívűl színvonalas bemutatkozó műsorokkal is készülnek a települések, melyekre majd a nagyszínpadon kerül sor.

A Települési Ízek Utcájában megismerkedhetünk a csapatok által képviselt magyarországi településekkel, hiszen a saját standokon mindenki bemutatja majd látnivalóit, az adott település értékeit. A jellegzetes ételeiket szakértő zsűri véleményezi majd, de a nagyközönség részéről is lehetőség lesz a kóstolására. A különböző versenyszámokat külön-külön is szakértő zsűri bírálja el, így sok értékes díj talál majd gazdára a kétnapos fesztivál keretében és a benevezett települések biztosan nem térnek haza üres kézzel.

Az idei Nemzeti Regattán a háziasszony szerepkörében – az elmúlt évek hagyományaihoz híven – ismét Ördög Nóra fog közreműködni, a házigazda pedig Borbély Ferenc lesz, aki egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora is. Az esemény minden korosztály számára kínál programot és kikapcsolódási lehetőséget a parton és vízen egyaránt. A sztárfellépők mellett az egészséges életmód jegyében szűrővizsgálatokon is részt lehet majd venni, valamint a gyermekeket is rengeteg érdekes program, foglalkozás és felfedezni való várja majd a helyszínen.

A szervezők véglegesítették a benevezett települések listáját, illetve összeállt, hogy ki melyik versenyszámban indul. A vitorlásversenyen minden település részt vesz, a sárkányhajó futamon 25 település méri majd össze erejét, a főzőversenyen pedig összesen 36 település ízeit kóstolhatjuk meg. A standszépségversenyen 43 település standját bírálja majd a zsűri, a nagyszínpadon pedig 26 települési produkciót láthat a nagyközönség.

2019. május 14-én a BAHART Facebook oldalán is közvetített hajósorsoláskeretében már arra is fény derül, hogy a vitorlásversenyen melyik település, melyik hajó fedélzetén, melyik futamban indul majd a versenyben.

A MOL Nagyon Balaton Rendezvénysorozat részeként szervezett Nemzeti Regatta június 1-jén és 2-án minden érdeklődőt gazdag, ingyenes programkínálattal vár, mely igazi családi kikapcsolódást ígér minden korosztálynak a nyár kezdetén Siófokon! Az eseménnyel kapcsolatban minden információ és aktuális anyag elérhető a www.nemzetiregatta.hu oldalon.

Interjúkérés lehetősége:

Gátonyi Barbara

marketing munkatárs

E-mail: gatonyi.barbara@bahart.hu

Tel.: +36 (20) 294-9220

 

A rendezvény kiemelt támogatója: 

 

Kapcsolódó híreink

5. alkalommal indul a Nemzeti Regatta, új versenyszám a repertoárban!

5. alkalommal indul a Nemzeti Regatta, új versenyszám a repertoárban!

A Balatoni Hajózási Zrt. Siófok Várossal – mint társszervezővel – idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A szervezők 2020. június 6-án és 7-én várják a települési csapatokat, a szurkolókat és érdeklődőket Siófokra. 

Már elindult a nevezés! Vegyen részt az Ön települése is a 2020. évi Nemzeti Regattán!

Már elindult a nevezés! Vegyen részt az Ön települése is a 2020. évi Nemzeti Regattán!

A Balatoni Hajózási Zrt. által, Siófok Város társszervezésével ötödik alkalommal, a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében ismét kétnapos, családbarát fesztiválra, és a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai bonyolításában amatőr vitorlásversenyre invitálja Magyarország településeit a nyár fővárosába, Siófokra.

Marketing szakmai elismerést kapott a 2019. évi Nemzeti Regatta!

Marketing szakmai elismerést kapott a 2019. évi Nemzeti Regatta!

Gyémánt díjjal jutalmazta a Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards díjátadóján a 2019-es évi Nemzeti Regatta marketingkommunikációs stratégiáját bemutató pályázatot, amelyet a Siófoki Fürdőegylettel - Turisztikai Egyesülettel közösen adtunk be.